Mit tud egy átlagosan fejlődő gyermek 2-3 évesen?

Ha te is aggódsz, hogy a te gyermeked még nem feltétlenül tudja azt, amit más, vele egykorú gyermek, akkor itt az idő, hogy beszéljünk egy kicsit arról, mi tud egy gyermek 2 évesen, majd 3 évesen. Merthogy a gyerekek épp annyira hasonlítanak, mint amennyire különböznek is egymástól. A fejlődés ütemében lehetnek egyéni különbségek, de vannak olyan mérföldkövek, amik meghatározott sorrendben követik egymást és egy bizonyos időintervallumon belül megjelennek ép fejlődésmenet esetén. Néhány hónapos eltérés még nem okoz gondot, annál több viszont már figyelemfelhívó lehet.

Mit tud egy 2 éves?

Kétéves korára egy kisgyerek már képes kifejezni szándékait, a legtöbben elkezdenek egyszerű 2 szavas mondatokat alkotni, megértik a környezetükben elhangzó utasításokat, történéseket. Megtanulnak egyedül enni kanállal, pohárból inni, fokozódó önállóságát pedig megfigyelhetjük, amint megmossa szappal a kezeit, vagy ahogy segít belebújni a ruhájába. Mivel sokat „lábatlankodnak” a felnőttek körül, és utánozzák, amit látnak, játékukban egyre inkább megjelennek azok a játékok, amikor úgy tesznek, mint anya a konyhában, vagy apa vezetés közben, nagyi, amikor varrja a javítani való ruhákat. Lássuk, pontosan mit is tud már egy átlagos 2 éves különböző fejlődési területekre bontva:

Letöltöm

Mit kell tudnia, mire óvodás lesz?

A legtöbb gyerek 3 éves korában megkezdi az óvodát. Eddigre nagyon sok mindent megtanult már, de új kihívások várják, ha eddig nem járt rendszeresen közösségbe. Először tapasztalja meg, hogy nincs mindig mellette a szülő, és vannak közösségi szabályok, amelyeket be kell tartani. És persze sok játék, móka, vers- és énektanulás, kézműveskedés is várja. Minden, ami észrevétlenül már az iskolára készíti fel.

Összeszedtük, a különböző fejlődési területeken hol tart egy átlagos 3 éves gyerek:

Letöltöm

Ne ess pánikba, ha a te gyermeked még nem csinálja mindegyiket! 

Valószínűleg nincs semmi baj vele, csak más ütemben fejlődik. Ha viszont hosszabb ideig sem látod a változást, fordulj fejlesztőközpontunkhoz! Segítünk!

Segítséget kérek!

További bejegyzéseink

Mindent az iskolaérettségről

Mindent az iskolaérettségről

Mikor számít iskolaérettnek a gyermek? Hova lehet fordulni, ha éretlennek látjuk? Mikor szükséges iskolaérttségi vizsgálat? A legfontosabb tudnivalókat szedtük számodra csokorba!

Iskolaéretlenség

Iskolaéretlenség

Sokszor bajban van a szülő, akinek gyermeke sorsáról kell döntenie: menjen-e iskolába vagy sem. Az internet, a baráti kör is tele van más és más véleménnyel, és az óvónő javaslatára igyekszünk hagyatkozni, de ott motoszkál bennünk a kérdés, jó döntést hozok?

Finommotorika

Finommotorika

Ha a Te gyermeked sem szeret rajzolni, kézműveskedni, nem a ceruzás feladatokkal érdemes próbálkozni! A ceruzahasználat erőltetése csak elveszi kedvét és ellenállást vált ki. Valószínűleg még nem elég erős a keze az eszköz használatához és nem elég fejlett a szem-kéz koordinációja. 

Kudarctűrés

Kudarctűrés

Miért baj, ha gyermeked nem viseli el a kudarcot? A kudarc egy olyan állapot, amikor nem érjük el kitűzött célunkat. Lehet ez egészen apró vagy nagyobb kihívás, cél is. Mindannyiunk számára -így a gyermekeknek is- fontos, hogy elsajátítsuk a kudarctűrés készségét.